Kedves Angyali Segítőink!

Egy ideje nem jelentkeztünk, ennek az az egy oka volt, hogy nagyon nagy projektre készülünk ami rengeteg előkészülettel járt. Eddig alapítványunknál személyesen jelentkezhettetek a segítségért, de a minden napi munka bebizonyította nekünk, hogy globális több gyermek együttes megsegítésére van a legnagyobb szükség!
Így kicsit átalakítottuk a profilunkat!

Két nagy projekt a láthatáron

A célunk, az egyik kis támogatottunk szülei fejéből kipattanó ötlet, hogy a beteg gyermekek, nehezen tudnak eljutni a kezelésekre terápiákra!

Így elindítjuk az EliMo Taxi szolgálatot, egyenlőre egy kisbusszal, de a gépparkunkat a segítségetekkel szeretnénk bővíteni!
A 2 gyermekkórház akikkel kapcsolatban állunk, nagy örömmel fogadta a kezdeményezésünket és a 2022 évre már meg is töltötte kis utasokkal az EliMo Taxit!


A másik nagy projektünk ami indul, egy önzetlen család felajánlásán alapul, akiknek családtagja, barátja felajánlotta nekünk Tassy Jolánka Bubuci élettörténetéből írt könyvét és két kötetes naplóját, amiből megláthatjuk milyen küzdelmekkel – nehézségekkel jár egy beteg gyermek élete, mennyivel több akaraterő és hitt rejtőzik bennük, mint bennünk egészséges halandó emberekben. Bubuci végakarata az volt, hogy a könyveiből befolyt összegből egy vidám fejlesztőház jöjjön létre, amibe Ő sajnos sosem juthatott el.

Mi ezt kicsit tovább gondolva, nem kimondottan fejlesztőházat szeretnénk létrehozni, mert abból hála Istennek egyre több és jobb van kicsiny országunkban, hanem egy pihenő házat, ahol a beteg gyermekek és szüleik akik 0-24 órás szolgálatot teljesítenek nap mint nap a gyermekük mellett, kicsit kikapcsolódhassanak pár napra, amíg gyermekükkel konduktorok és gyógytornászok foglalkoznak.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az egészséges gyermekek megismerkedjenek a kicsit „más” társaikkal így a pihenő ház projekten belül elindítjuk a „Fogadj örökbe egy beteg gyermeket nevelő családot” nevű kezdeményezésünket! Akár együtt nyaralhattok a támogatott családokkal központunkban, akár csak támogathatjátok az ott töltött napjaikat, mindez csak rajtatok múlik!

 

Projektjeink Támogatása

Ezt a két projektet a következő elkülönített számlaszámon tudjátok támogatni:

EliMo Alapítvány
MagnetBank: 16200106-11624321

Természetesen az „ EliMo magyarország első és egyben, egyetlen jótékonysági webáruháza is hatalmas szerepet kap a projektjeink megvalósulásában. Kicsit megújulunk egy aplikáció formájában tudtok a minket támogató kereskedőknél -szolgáltatóknál vásárolni!

Kérlek ne felejtsétek el, hogy ez nektek nem okoz többletköltséget, de a hazánkban élő tartósan beteg gyermekeknek nagyon sokat segítetek vele, ha az EliMo webáruházon keresztül vásároltok!!

 

További információk az
Elimo Magyarország Első Jótékonysági Webáruházáról

Reményeink szerint ezzel a módszerrel azokat a szociálisan érzékeny embereket és partnereket/kereskedőket is meg tudjuk szólítani, akik valamilyen negatív tapasztalat miatt vagy csak elvi okokból eddig nem hittek a közösség és az összefogás erejében.
Miről szól pontosan?
• A rendszerünk nagyon egyszerű és átlátható.
• Az általunk kitalált rendszer egyik oldalnak sem jelent plusz költséget.
• A partnerprogramunkban részt vevő kereskedők/szolgáltatók bizonyos jutalékot fizetnek az alapítványunknak a rajtunk keresztül történt eladások után, vagy a média csomagajánlataink közül választva fix éves díjat fizetnek az alapítványunknak a jótékonysági web áruházunkban történő megjelenítésükért.

Hogyan támogathatod tehát a segítségre szoruló gyerekek gyógyulását és életminőségük jobbá tételét?

Partnerek/kereskedők oldaláról nézve

Ha te is sokat költesz marketingre, illetve a jutalékok kifizetésére a vásárlók megszólítása érdekében, engedd meg, hogy ennek az összegnek a töredékéért – a jótékonysági rendszer keretében – megtegyük ezt helyetted.

Ebben a folyamatban az ellenszolgáltatást, melynek mértéke X% (csak affiliate programmal rendelkező partnerek esetében választható), vagy az általad választott csomag ajánlat ellenértéke, közvetlenül a mi bankszámlánkra utalod át az együttműködési szerződés megkötésével egy időben. Ráadásul te döntheted el, hogy melyik rászoruló csoportba tartozó gyermeket szeretnéd támogatni, akár úgy is, hogy megosztod a támogatás mértékét.

Vásárlók szemszögéből nézve

Mindennemű többletköltség nélkül csatlakozhatsz vásárlóként partnerprogramunkhoz. Ehhez nincs más teendőd, mint hogy a szokásos vásárlásaidat a jövőben egy, a programunkba részt vevő kereskedőnél tedd meg (ezzel is ösztönözöd még több partner kapcsolódását), a vásárlásod blokkjának/számlájának másolatát pedig küldd el nekünk.

Kedves segítő szándékú Barátaink!

Továbbra is igyekszünk az EliMo Angyali Hálakő Minden Gyermekért Alapítványunkkal előre haladni a megkezdett utunkon, aminek a célja egy olyan több lábon álló, önfenntartó rendszer kialakítása, ahol nincs szükség állandó pénz és adomány, sem pedig műanyag kupakok gyűjtésére, ahhoz, hogy több ezer fogyatékkal, illetve ritka betegséggel élő gyermeken tudjunk segíteni!

A munkánk folytatásához szükségünk van a véleményedre, ezért kérünk a kérdőívünk kitöltésével segíts Nekünk!